TÖRTÉNET
 
HÍREK ÉS
ESEMÉNYEK
 
ÉRMEK ÉS
PLAKETTEK
 
ALKOTÓK
 
KAPCSOLAT
 

 

 

 

PARTNER LAPOK

Gyűjtőkboltja.hu

NumizPortál




KEDVELT OLDALAK

Éremművészet.lap.hu

MNT - Magyar Numizmatikai
Társulat

MÉE - Magyar Éremgyűjtők Egyesülete

 

 

Beck Ö. Fülöp Berán Lajos Boldogfai Farkas Sándor Esseő Erzsébet
Fémes Beck Vilmos Franges Róbert Göröntsér Lajos Ispánki József
Madarassy Walter Moiret Ödön Murányi Gyula Reményi József
Szántó Gergely Telcs Ede Vincze Pál  

Fémes Beck Vilmos

Fémes Beck Vilmos szobrász, ötvös, éremművész

(Budapest, 1885. február 18. - Budapest, 1918. december 16.)
szobrász, ötvös, éremművész

Beck Ö. Fülöp öccse.
1901-1903 között bronzműves, fémdomborító- és cizellőrtanonc volt Vandrák László műhelyében, közben az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamát látogatta. Ötvös szakon végzett 1905-ben.
1905 szeptembere és 1909 februárja között állami ösztöndíjjal beutazta Európát.
1906 májusától tíz hónapon át dolgozott a szecesszió egyik központjában, a darmstadti művésztelepen J. M. Olbrich mellett, majd hosszabb időt töltött Münchenben A. Hildebrand tanítványának, Georg Roemernek a műtermében. Itt ismerte meg a hildebrandi szobrászat-felfogás elméletét és gyakorlatát, valamint látta 1908 decemberében Hans von Marées hagyatéki kiállítását. Mind Olbrichról, mind Marées-ról forrásértékű cikket írt, akárcsak Meštrović 1910-es bécsi kiállításáról. Bár ötvöstárgyaival aranyérmet nyert az 1906-os milánói nemzetközi kiállításon, müncheni éveiben elhatározta, hogy szobrász lesz.
1909 februárjában jött haza. Kapcsolatba került a szellemi élet progresszív köreivel, a Nyugat íróival és a későbbi Nyolcak festőivel.
1911-ben és 1912-ben meghívottként részt vett kiállításukon. Az első alkalommal érmeket és portrékat mutatott be, amelyeket a kritika egyértelmű elismeréssel fogadott, ettől kezdve a modern magyar szobrászat nagy ígéreteként tartották számon.
1912-ben készült el a budapesti Schiffer-villa, a magyarországi késő szecesszió reprezentatív műve. A hall szobrászati díszítésében Fémes Beck Vilmos főműveit alkotta meg (kút bronzfigurákkal, márvány virágtartó medence, domborított vörösréz virágváza).
1913-ban részt vett a Művészház Nemzetközi Posztimpresszionista kiállításán, többek között Archipenko társaságában. Archipenkóról írt kritikája kuriózum a művész recepciótörténetében.
1914-ben bevonult katonának, négy évet töltött a fronton. Az I. világháborúból betegen tért vissza, az ott szerzett betegségébe halt bele 33 éves korában.
Emlékkiállítását 1923-ban rendezte meg a budapesti Belvedere, 1985-ben pedig a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. Ötvöstárgyai közül csak néhány ismert fotókról. Rajzokon és érmeken kívül kimutatható szobrainak és domborműveinek száma harmincegy. Belőlük ma tizenkilenc lelhető fel, ezek főleg portrék és aktszobrok, valamint az egykori Schiffer-villa márvány virágtartó medencéje.
Barátait, a magyar irodalmi és művészeti élet kiválóságait örökítette meg portréin (Kaffka Margit, 1913; Schöpflin Aladár - mindkettő Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum; Kenczler Hugó, Magyar Nemzeti Galéria és Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; Tersánszky Józsi Jenő, 1910; Férfiportré [Tihanyi Lajos?], 1910 - mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), amelyek kitűnnek a korban szokatlan verista megformálásukkal.
Modernségével kiemelkedik közülük a Tihanyi-arcképnek feltételezett Férfiportré. A fej tömör szerkezeti egységén belül egy kvázigeometrikus formai redukció érvényesül, de úgy, hogy a karakteres arcvonások szinte kalligrafikusan élesek. Érmei között önálló egységet alkot az a negatívba vésett, hat darabból álló sorozat, amelyet a Nyolcak 1911-es kiállításán mutatott be. Az ülő, térdelő, lehajló, álló, táncoló nőalakok dekoratív mozdulatai, a test és a végtagok elrendezése kiszámított és szigorúan komponált, dinamikus ellentétet alkotva az érem formájával.
Aktszobrai (Madaras nő, 1912; Kalászt tartó; Női akt, Magyar Nemzeti Galéria és a Táncosnő, Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár) a test kifinomult, irreális mozdulatával egy-egy lélekállapot hordozói. Test és lélek összetartozásának legszebb megjelenítése az egykori Schiffer-villa [Bp., VI. ker., Munkácsy M. u. 19/B., ma a Vám- és Pénzügyőr Múzeum épülete] halljának kútkompozíciója volt.
Fémes Beck Vilmos két figurájában lecsendesül a századfordulós Ádám-Éva (Emberpár) ábrázolások bűntudattól vagy erotikától áthatott szenvedélyessége. Mozdulatuk fájdalmas alázatossága, szinte szakrális jellege eltávolítja őket a reális élethelyzetektől, így válnak a férfiban és nőben megtestesülő emberi létezés kifejezőivé. (A szobrok ma a Magyar Nemzeti Galériában MNG, ill. a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban láthatók.)
Fémes Beck Vilmos a századforduló művészetének nagy kérdésére kereste a választ, amelyet Marées-ről írt cikkében a "természetlátás" és a "képlátás" különbségeként határozott meg. A szenzuális és a racionális formaalkotás között feszülő ellentétet a késő szecessziós stilizálás szellemében oldotta fel.

 

Elek Artúr: Fémes Beck Vilmos

A maga erejével eltelt ifjúságnak minden szertelen indulata fölviszketett benne. Öröm telt abban, ha felebarátait meghökkentette paradox beszédével. A nyárspolgárok megrökönyödésére pályázó kihívó kedve azidőbeli művészetében sem tagadta meg magát. Szántszándékos túlzással torzította el arcképszobrain az élő minta arányait. Kedve telt benne, ha a jámbor filiszterek elszörnyülködtek merészségein. Ilyenféle kedvének alkotása az első vert plakettje is. Az Éremkedvelők Egyesülete számára mintázott meg kör alakú síkba egy térdeplő női aktot, de úgy, hogy az alak arányait mértéktelenül megtúlozta és hogy az idomok megformálásával önkényesen bánt el. Csak kevesen éreztek rá az eltorzítottnak ható emberi alakban egy igazi művészlélek térkitöltő képzeletének más tömegegyensúlyozó tehetségének fényes próbájára.

(Nyugat, 1919 / 2. szám)

 

 

 
www.eremkedvelok.hu
Éremkedvelők Egyesülete - ÉKE
Magyar Éremművészeti Egyesület - MÉE
érem - plakett - éremművészet - plakettművészet bemutató oldal - 2011 - 2015